A MAGYAR FIÚ ÉNEK TANÁRA AZT MONDTA, HOGY SOHA NE ÉNEKELJEN TÖBBÉ, ERRE Ő ELÉNEKELTE A TITANICOT

Egyik közös ismerősünktől hallottam Oláh Marcellről, akinek a története azonnal megfogott: kezdetben zsákszámra kapta a kritikákat, és szinte mindenki le akarta beszélni az álmáról: arról hogy énekes legyen! De ő nem adta fel, nem hitt a lehúzó embereknek, és azóta is mer a saját álmai után menni! Azonnal fel is kerestem őt, hogy meséljen kicsit az Útjáról, hogy Ti is erőt meríthessetek Belőle! Mert az, hogy a Sikerehez vezető Út egyenes, az egy nagy bullshit tévhit: mert valójában hullámzó és göcsörtös. És pont ettől szép a Győzelem! 😉

Oláh Marcell:

“Akkor kezdődött talán az egész történet, amikor 15 éves voltam.

Esténként amikor mentem haza énekeltem magamnak, és mindig jó kedvem lett tőle. 🙂

Gitározni is ekkor kezdtem el, kezdetektől fogva elkezdtem leírni a dallamokat amik jártak a fejemben vagy játszottam.
Viszont a szüleim mindig azt mondták nekem, hogy ne zenéljek, nem lehet belőle megélni.
18 évesen ezt el is hittem, így kémiai pályára indultam.
Aztán valahogy még sem éreztem, hogy jó helyen lennék.
Ekkor még csak „énekelgettem” semmi tudatos gyakorlás nem volt mögötte.
Szerettem volna jobb lenni , de a szüleim azt mondták az egyetemre koncentráljak. Én viszont nem éreztem jól magam a bőrömben.
2. egyetemi év elején elhatároztam , hogy ez így nem mehet tovább.
Youtubeon láttam feldolgozásokat, ha ők meg tudták csinálni akkor én miért ne tudnám?
Elkezdtem keresni a lehetőséget, hogyan lehetnék jobb énekes?
Elhatároztam, hogy le fogok járni karaokezni egy héten annyiszor amennyiszer csak tudok.
Az első estére mai napig emlékszem, nagyon nehezen vettem rá magamat, hogy egy számot elénekeljek, pedig csak 4-en 5-en lehettek a teremben.
Bíztattak , és nagy nehezen elénekeltem egy számot amit épp sokat hallgattam akkor : Marc Anthony – I need to know.
Bátortalanul, de végigénekeltem. Utána azt mondták jó volt csak bátrabban.
Ez meghozta a kedvem, minden héten minimum kétszer lementem gyakorolni. Egyre oldottabb lettem, de másnap sokszor berekedtem a technikai hiányosságok miatt.
Ha valakit hallottam ott a helyen, mindig megkérdeztem, ő hogy énekel ilyen jól, kitől tanult? Kerestem a lehetőségeket, de legtöbbször csak azt a választ kaptam , hogy „figyelj a támaszra” , légzés a legfontosabb.
Akkoriban elképzelhetetlennek tartottam hogy valaha feltöltsek egy videót a youtubera, aztán mégis elhatároztam , hogy egy saját számot feltöltök.

Pozitív volt a visszajelzés erre a dalra, felbátorodtam ,és többet is feltöltöttem, de a többire elég sok negatív visszajelzés jött: Menjek gyöngyöt fűzni inkább, meg csoporttársaim közül is voltak akik azt mondták ne énekelj. Ezek rosszul estek, de nem foglalkoztam velük, tudtam hogy meg fogom találni az utat a fejlődéshez, csak tovább kell keresnem.

Rátaláltam az interneten oktató anyagokra, és lekezdtem utána nézni ezeknek az oktató anyagoknak.
Ez egy újabb előrelépést jelentett, elkezdtem csinálni a skálákat, volt amit jól, de sok mindent rosszul. Így továbbra is megvolt bennem egy hiány, de már sokkal jobban éreztem magam. 😉

A legnagyobb fejlődést az énektanáromnak köszönhetem, aki egy operaénekes lány.
Előtte ő sem tanított még, de én addig mondtam neki hogy tanítson, hogy elvállalt. 🙂
Lelkesen kezdtem járni hozzá, és folyamatosan javult a technikám, persze itthon is gyakoroltam.

Közben töltöttem fel feldolgozásokat , közülük egy átlépte a 20 ezer megtekintést, egy hamarosan eléri, és többet 5000 , és 10000-ren megnéztek.
Megalapítottam Kovács Istvánnal a Borders of Byzantium zenekart, április 30-án lesz az első koncertünk.

A fejlődés mindig a szemem előtt lebeg, folyamatosan tökéletesíteni a technikám, tanulni új dolgokat, ez az ami igazán motivál.”

Ti se hagyjátok senkinek, hogy lebeszéljen Titeket az Álmaitokról! Merjétek a Saját Utatokat járni! 😉

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.